Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Taktikai bögre aranyáron

A szó hagyományos értelmében nem tech termék a Battle Mug nevű bögre, de mégis annyi érdekesség van rajta, hogy írnom kell róla. Az alumíniumból készült bitangul kinéző bögre nem kicsi, valamivel több mint hét deciliter az űrmérete. A pohártest egy darab 6061-es alumíniumból készül csúcstechnológiás, számítógépvezérelte marógéppel. A 6061-es szám azt jelzi, hogy az alumínium mellett magnéziumot és szilíciumot tartalmaz az ötvözet. Ezeket az ötvözet szilárdítására használják. Nem különleges ötvözet, ezer mindenre használják, például fegyvert gyártanak belőle. Meg biciklit.



A bögre négy oldalán található lépcsős minta nem csak dísznek van. Az M1913-as szabványnak megfelelő fegyversín, amire minden hasznos dolgot fel lehet fogatni, ha egy fegyveren van. Mehet rá holografikus irányzék, céltávcső, gránátvető, plusz markolat, bajonett vagy támaszték, hogy pontosabban lehessen vele tüzelni.



A bögréhez mindezek az extrák nem járnak, nem is lenne sok értelmük. A Battle Mug füle viszont egyenesen az amerikai hadseregben rendszeresített M4 gépkarabélyról származik, ami pedig az M16-os gépkarabély távoli és modern rokona.



Az általam megkérdezett katonai- és bögreszakértő szerint a Battle Mug harci körülmények között nem ideális. Az egy rétegű alumínium rossz hőszigetelő, így nagyon meleg italt nem lehet a bögréből inni, mert ráég a harcos szája. Raáadásul a limitált szériás harcipoharat forgalmazó ThinkGeek arra is felhívja a figyelmet, hogy a mosogatógépekben használt mosószerek károsíthatják az eloxált bevonatot, így a Battle Mug csak kézzel mosható. Ha még hozzászámoljuk, hogy a különleges bögréért ötvenezer forintot (224 dollárt) kell kifizetni, máris látszik, hogy nem jó vétel. (Olcsójánosokank van 45 dollárért műanyag, de az csalás.) Duplafalú orvosi acél túrázóbögrét 2-3 ezer forintért lehet bármelyik túraboltban kapni, na azok igazán csodás eszközök.

0 Tovább

Zene lett a Paint.exéből

Az Adobe által kiadott Audition zenei vágóprogramnak van egy nagyon érdekes funkciója: mindenféle adatot képes importálni, ha a felhasználó megmondja neki, hogyan kezelje. A Random D. nevű amerikai netezőnek ez a funkció adott ötletet pár éve: fogott néhány népszerű programot és elhitette az Auditiönnel, hogy azok 22 kilohertzes PCM kódolású zenei felvételek. A mindenki által ismert Windows-os Paint rajzolóprogramból például egészen nyugodt, lassú elektronikus szám lett.

Dal készült a Firefox akkori verziójából is. Ez azért különösen érdekes, mert azóta sokat változott a böngésző. Ha valaki ismét megcsinálná a konverziót, megtudhatnánk, hogy az újabb Firefox jobban szól-e.

0 Tovább

A hét legjobb appjai és szoftverei

Opera Next

Ezen a héten kivételesen egy hagyományos, windowsos programmal kezdünk: megérkezett az Opera böngésző új, Next nevű verziója, amely már ugyanazon az alapokon nyugszik, mint a Google Chrome. Mivel ez jelentős változást jelent, egyelőre még több funkció nem működik, példálu a jelszavakat sem lehet szinkronizálni, és a kinézetet sem lehet változtatni, mivel ez még csak egy előzetes kiadás. A kezelőfelület modernebb lett, ám a kiegészítők közül a régi Operához készültek nem működnek az újjal. Az Off-road névre keresztelt funkcióval a cég szerverein át, tömörítve érkeznek a gépre a honlapok, ami mobilinternet használatakor igen hasznos. Ezt a korábbi verziókban még Turbónak nevezték. A számtalan megnyitott lap helyett az Opera az oldalakat összegyűjtő, intelligens könyvjelzőzést is lehetővé tesz, megéri kipróbálni.

Ár: ingyenes

Platform: Windows

***

Decrap

Korábban PC Decrapifier néven már létezett hasonló alkalmazás, a Decrap ahhoz hasonlóan az új gépekre gyárilag feltelepített próbaverziós, és egyéb “hasznos” programok eltávolításában segít. A szoftver az Asus, a Dell, a HP és a Toshiba gépekre telepített, nem feltétlenül hasznos programokat tudja eltávolítani.


Ár: ingyenes

Platform: Windows

***

A kiskakas gyémánt félkrajcárja

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemről került ki a hét legaranyosabb, gyerekeknek szánt táblagépes alkamazása. A programban A kiskakas gyémánt félkrajcárja című mesét lehet meghallgatni, végigolvasni, illetve az animációknak köszönhetően végignézni. A program interaktív, ahhoz, hogy a kiskakas begye felszívja a vizet, a játékosnak rá kell böknie a kakasra, a török basa megbüntetéséhez pedig a basát kell eltalálni. A magyarul és angolul is beszélő app előnye, hogy felolvasás mód is van benne, így a gyerek akkor is játszhat vele, ha a szülőnek már végletesen elege van a kiskakasból.


Ár:
ingyenes

Platform: iOS, Android


***


Dots


Az okostelefon-generáció Tetrisét köszönthetjük a Dots személyében. Szabályai pofonegyszerűek: vízszintesen vagy függőlegesen kell összekötni az ujjunkkal pontokat, mire azok eltűnnek. Az eltüntetéshez legalább két azonos színű pontra van szükség, de több pont egyidejű törléséért extra pont jár. Mindez persze időre megy, hogy ne legyen olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik.



Ár: ingyenes, az extrákért fizetni kell

Platform: iOS

***

Dead Ahead


A  szándékosan pixeles grafikájú játékban egy motorossal menekülünk a zombik elől, a pályán lévő akadályokat kerülgetve vagy átugratva. Bónuszként fegyvert, végtelen lőszert és hasonló extrákat lehet felvenni, amelyek segítséget nyújtanak az előhalottak távoltartásában. Vigyázat, ha nincs lejelszavazva az készüléken az extra tartalmak vásárlása, a gyerek könnyen vehet valódi pénzért új motort és hasonló javakat a játékból!


Ár: ingyenes,az extrákért fizetni kell

Platform: iOS

***

Plants vs. Zombies (Facebook verzió)

Nagy szavak következnek, de kiállunk értük: az erdeti Plants vs. Zombies az elmúlt évtized egyik legjobb stratégiai játéka volt. Öt évestől kilencvenkilenc évesig bárki tudta játszani. Komoly taktikai döntésekre volt lehetőség: támadó, védekező és kiegészítő növényeket kellett választani, biztosítani kellett a hadianyag (napfény) utánpótlását. Ráadásul eszméletlenül aranyosan volt megrajzolva az egész, ha pár évvel később érkezik, akkor most nem Angry Birds hangszórók és plüssjátékok vannak a játékboltok polcain, hanem naprforgók és borsóköpők.

A játék facebookos verziója a héten jelent meg. Barátokat hívhatunk a kalandokra, növelhetjük a kis zombiktól megszállt városunkat, van némi története, de bele lehet feledkezni az öncélú építkezésbe és a zombihullámok visszaverésébe is. Ismét menő kertészkedni!


Ár: ingyenes (de pénzzel lehet gyorsítani a fejlődést)

Plaform: böngésző  

0 Tovább

Így lehet bekapcsolni az új Gmailt

A Google a héten bejelentette, hogy ismét megújítja a Gmail felületét. A levelező a jövőben saját magától fogja külön böngészőfülekre szelektálni a leveleket fontosság szerint. Külön fülön lesznek a Facebookról és egyéb közösségi szolgáltatásokból érkező levelek, a frissítések, a különböző számla- és hírlevelek.


A keresőóriás nem árulta el, hogy pontosan mikortól változik meg a levelező felülete. A kíváncsiak azonban akár már most is bekapcsolhatják. Ehhez a levelező jobb felső sarkában található, fogaskerék ikonnal jelzett menüből kell kiválasztani a Beérkező levelek beállítása opciót. A Gmail csak annyit kérdez, hogy minden tematikus fület engedélyezni kívánjuk-e.

0 Tovább

Összefutottunk Zuckerberggel

A keresés véget ért, a budai Lánchíd utcanak az Alagúthoz közelebb eső végén futottunk össze Mark Zuckerberggel és feleségével, Priscilla Channal. A pár gyalogosan van, testőrök nem kísérik őket. Kérdésekre nem kívántak válaszolni, egy "Sorry, no" után továbbsétáltak a felújítás alatt álló Várbazár felé.

Itt ebédeltek Zuckerbergék

Frissítve #10:

444.hu fotót közölt Mark Zuckerbergről, amint a Lánchíd mellett található Baldaszti élelmiszerboltba megy be. 

Frissítve #11:

Fotósunktól megtudtuk, hogy Mark Zuckerberg a Marvelosa étteremben ebédelt feleségével, itt később egy külföldi vendég fotózni kezdte őket, mire a pár távozott. A híres vendégről az étterem pincérei semmit nem árultak el: "innen pletyka nem megy ki."

Korábban:

Budapestre látogatott feleségével Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója. Tegnap éjszaka a Spílerben ivott meg egy sört - felesége egy limonádét fogyasztott - majd elvegyültek a bulizó tömegben. A belváros is túl nagy ahhoz, hogy az ember hatékonyan át tudja fésülni, de azért megpróbálom megtalálni.

A Klauzál-téren még alszanak, kókadoznak páran, akik tegnap éjszaka együtt bulizhattak a Facebook alapítójával, de Mark Zuckerberg nincs ott. Lehet, hogy már kávézik.

A cuk szócskát sikerül elcsípni a Massolit antikvárium és kávézóban, de sajnos csak az egyik vendég beszél a vércukorról. A barista is megerősíti, hogy Mark Zuckerberg nemhogy nincs itt, de korábban sem nézett meg. Lehet, inkább az Espresso Embassyt választotta, vagy egy Starbucksot.

Frissítve #1:

"Déltől vagyunk nyitva, utána figyeljük, hogy ki jön be" - mondja a Szimpla csaposa. A kerthelységbe azért be lehet surranni, a zene már szól, de időnként betonfúrás szakítja meg a dzsesszt. Az asztalok a tegnapi - vagy tegnapelőtti? - buli emlékét őrizve ragadnak. Ha itt letenné a HTC First Facebook-mobilját az asztalra Zuck, feszítővas kéne, hogy felvegye onnan.

Frissítve #2:

Az is biztos, hogy az iWiW-et sem akarja megvásárolni Zuckerberg, a magyar közösségi oldal irodáiban sem futottunk össze vele.

Frissítve #3:


A Tudózsidó- "globális unotrodox bulvárzsidó összeesküvés" - blog tippjét követve a dohány utcai zsinagógánál érdeklődtünk, hogy járt-e ott ma Mark Zuckerberg. A biztonsági őrök rövid vitába keveredtek arról, hogy felismernék-e a Facebook alapítóját, majd megállapodtak abban, hogy igen, és hogy nem látogatta meg a zsinagógát. Bár Zuck nem volt bent, így is megkértek, hogy a high tech beengedőkapu ne szerepeljen a fotónkon.

Frissítve #4

Zuckerberget felesleges magyar pulitenyésztőnél is keresni, mert jól ismert kutyája ivartalanítva van, így a kutyának biztosan nem lesznek utódai. Bár "élettársat" ettől függetlenül még kereshetnek Beastnek.

Frissítve #5

Prágához hasonlóan valószínűleg Budapesten is a gyalogos városjárás mellett döntött Mark Zuckerberg. Csak ez magyarázhatja, hogy sem a sárga kétéltű városnézőbuszon, sem a piros emeletes városnéző buszon nem láttuk.

Frissítve #6:

A Deák tér túl nagy ahhoz, hogy az ember nyugodtan állítsa róla, hogy valaki ott van, vagy nincs ott. Egyelőre azonban nagyon úgy tűnik, hogy Mark Zuckerberg nem ül az Akváriumban. Zuck híján két üzletember és ugyanennyi feketerigó lakja be a szórakozóhely teraszát. Segwayt se bérelt a városnézéshez, igaz az inkább Steve Wozniakhez passzolna.

Frissítve #7:

A feszültséget jól bíró olvasóinknak ajánljuk a Cink rövid csetinterjúját azzal az emberrel, aki betegség miatt nem tudott elmenni egy találkozóra, így az ő asztalához ültették le Mark Zuckerberget.

Frissítve #8:

Budapesten több nagyon menő startupcég üzemel, de egyelőre nem találtunk olyat, amelyet a Facebook alapítója meglátogatott volna. Az Ustream fotós bizonyítékot is küldött arról, hogy Zuck messzire elkerülte a Graphisoft parkban található irodájukat. Pedig úgy kellene a Facebookba egy jó videóközvetítős rendszer, mint egy falat kenyér.

Frissítve #9:

Budapest mélyen fekszik az usánka-övezetben. Az óvatos turistákra egy orosz fejfedőt vagy legalább egy Budapest Drinking Team pólót beszélnek rá, a kicsit is óvatlanok viszont minimum egy testreszabott orosz harckocsizó parancsnoki egyenruhával hagyják el a várost. Az Anker-közben található Bolhapalotában nem tudták megmondani, hogy járt-e ott Zuckerberg. Nap közben annyi a külföldi, hogy még a Facebook alapítója se tűnne fel, ha bemenne.

Biztos, ami biztos a Király utca elejét úgy húsz percen keresztül figyeltem egy girosztál takarásában, de közben nem jött arra Mark.

Tetszett a tudósításunk? Ha igen, iratkozzon fel a Techbázis Facebook-oldalára!

13 Tovább

A hét legjobb appjai

Carmageddon

Tableten tért vissza a videojátékok történetének egyik első komoly botrányjátéka. A Carmageddonban egy őrült jövőbeli autóverseny résztvevői lehetünk, amelyben a fő cél nem az, hogy elsőként célba érjünk, hanem az a fontos, hogy minden más riválist összetörjünk. Természetesen az utcán mászkáló gyalogosok sem maradnak biztonságban: ez az első játék, ahol az ártatlan járókelők elcsapásáért bónuszpontok járnak. Erőszakossága miatt a Carmageddont csak nosztalgiázni vágyó felnőtt játékosoknak ajánljuk. A játékból létezik egyetlen pályát tartalmazó ingyenes kiadás, ami azért is hasznos, mert így letesztelhetjük, sikerül-e egyáltalán érintőképernyőn át is jól vezetni Max Damage jól ismert piros járgányát.


Ár: ingyenes, 433 forint (Android), 1000 forint (iOS)

Platform: iOS, Android

Adobe Photoshop Express

Az Adobe erősen lebutított funkciókkal rendelkező, de cserébe ingyenes képszerkesztő appja már jó ideje elérhető Androidra és iOS-re, a napokban azonban a Windows 8-as kiadás is megérkezett. A teljes képernyős app elég gusztusos felülettel rendelkezik, leginkább fotók automatikus feljavítására, effektusok alkalmazására, vagy a képkivágás alkalmazására lehet használni. A dollárjellel megjelölt ikonokról elérhető funkciókért fizetni kell, de a vásárlás nem tűnik túl jó üzletnek, hiszen az 1100 forintos apphoz képest az ingyenes Picasa sokkal többet tud - bár nem tabletre optimalizált a felülete.


Ár: ingyenes

Platform: Android, iOS, Windows 8

Little Dentist


Fogorvoshoz kell vinni a gyereket? Ezzel a játékkal pszichésen jó előre fel lehet készíteni a rá váró kellemetlenségre. A Little Dentist néhány perc gyakorlás után könnyen játszható: a lyukas fogakat meg kell fúrni, a feketéket ki kell húzni (ha megfogtuk a fogóval, rázzuk meg a telefont vagy a tabletet), a fogkövet le kell csiszolni. A műszerek hangja még a játékban is vérfagyasztó, így mindenképpen jó edzés a valódi fogorvos felkereséséhez.


Ár: ingyenes

Platform: Android

Angry Birds Space HD

A hétfőn esedékes amerikai ünnep, a Memorial Day, vagyis a Háborús Hősök Emléknapja alkalmából ideiglenesen - május 29-ig - ingyenesen tölthető le iPhone-ra és az iPadre szánt HD változatban egyaránt. Androidra a játékból már régebb óta létezik reklámokat tartalmazó, ingyenes kiadás, az iOS-re azonban most először lehet ingyenesen letölteni a játékot. A Space-ben az ismert madarak és malacok nem a szokásos sík pályán, hanem eltérő gravitációs mezővel rendelkező bolygókon tűnnek fel, amelyek mindegyikén más-más stratégiával lehet célba találni.


Ár: ingyenes

Platform: iOS, Android

Észkerék

A kilencvenes évek legendás tévés vetélkedőjének - és az ennek alapján készült számítógépes játéknak - állít emléket az Észkerék nevű androidos játék. A programot nehéz szépnek nevezni, az okostelefonon még csak-csak működő felület tableten szétcsúszik, viszont pont annyira szórakoztató, mint régen volt. Az egyjátékos módban legendás magyar kvízgurukkal lehet megbirkózni, akiket a számítógép irányít, kétjátékos módban pedig a készüléket egymásnak adogatva játszhatunk. A program folyamatosan javul és frissül, nem csak a nosztalgiaértéke miatt érdemes feltelepíteni.

Ár: ingyenes

Platform: Android

0 Tovább

Ingyen nézhet tévét az okosmobilon

Öt csatornát nézhetnek ingyenesen az Androidot vagy iOS-t futtató mobileszközök tulajdonosai. Az Antenna Hungária által kiadott MinDig TV alkalmazásban van egy teljes műsorújság is, igazi különlegessége azonban az, hogy wifin lehet vele HD-minőségben tévézni.

Az ingyenes csatornák közül az M1, M2, Duna TV, Duna World fogható HD minőségben, az Euronews hírcsatorna csak hagyományos felbontásban működik. Nagy felbontásban csak az újabb műsorok érhetőek el - például a szombati Eurovízió döntője - a vasárnap koradélutáni gyerekfilmek felbontása azonban inkább a videókazetták minőségére emlékeztet. A tévécsatornák mellett az alkamazás segítségével hallgatható a Magyar Rádió három csatornája is. A jövőbeli programokat be is lehet jelölni, az app pedig emlékeztetőt küld róluk.

Csak wifiről szabad használni a MinDig TV appot

A MinDig TV appnak két szépséghibája van. Az egyik, hogy a tévén ingyenesen nézhető TV2 és RTL Klub csatornáknak csak a műsorát tartalmazza az alkalmazás, az élő adást nem lehet nézni. A másik pedig, hogy a tévéműsor nézetet csak álló képernyőn lehet megnézni, az élő adás pedig csak fekvő nézetben jelenik meg.  Ez a kézben tartott mobiltelefonoknál logikus is, táblagépen azonban furcsa élményt eredményez. Az alkalmazásról feltöltött hivatalos fotók szerint a fekvő nézetnek is működnie kellene, egy későbbi verzióban várhatóan javítják.

Régi filmeknél hagy maga után kívánnivalót a minőség

Az ingyenes tévézést lehetővé tevő app nem kíméli a felhasználó adatcsomagját. Egy óra tévézés akár egy gigabájtnyi letöltéssel is járhat a Google Play szoftverboltba írt kommentek szerint. Mobilnetes kapcsolaton nem érdemes a MinDig TV-t használni, az otthoni wifin azonban tökéletesen működik az app.

Ár: ingyenes

Platform: Android,  iOS, és Windows Phone

6 Tovább

Már gépfegyverre is szerelhető az iPhone

Az InteliScope nevű kiegészítő segítségével az iPhone gépkarabélyok irányzékát egészítheti ki digitális funkciókkal. A digitális segítővel többek közt a találatokat is fel lehet venni a telefon memóriájába.

A hetven dolláros áron előrendelhető kiegészítőt egy amerikai cég gyártja, amely a tervek szerint júniusban fogja piacra dobni az iPhone 5, 4S, illetve az iPod Touch készülékekkel kompatibilis változatban. Az Inteliscope tulajdonképpen egy speciális tartó, amelyet Picatinny MIL-STD-1913 típusú, szabványos rögzítősínnel ellátott fegyverekkel lehet használni.

A gyártó honlapján lévő információk szerint a gépfegyver irányzékát intelligens funkciókkal felvértező megoldás használatához az InteliScopes saját applikációját kell telepíteni a készülékekre. Az iPhone-on ez egyedi virtuális célkeresztek alkalmazását teszi lehetővé, további ötszörös digitális zoom alkalmazását biztosítja. Az app ballisztikai és fegyveradatbázist is tartalmaz, rögzíti a GPS-koordinákát, de információkkal szolgál a helyi szélviszonyokról is.

0 Tovább

A világ legjobb Street View játéka

Elrabolt kémnek vagy ismeretlen helyen felébredő másnapos egyetemistának képzelhetjük magunkat a Google Street View-ra épülő Geoguessr játékban.

A GeoGuessr az iskolából ismert vaktérképes gyakorlatokat teszi érdekessé. A játék ledob a Föld egyik véletlenszerűen kiválasztott pontján, és ránk bízza, hogy találjuk ki, hol vagyunk. Nehezítés, hogy nem elég a városra vagy az államra rájönni, be is kell jelölni egy térképen a helyzetünket. A Street View segítségével szabadon mozoghatunk, bejárhatjuk az ismeretlen várost vagy továbbmehetünk a főúton. Minden tábla, szembejövő autó, utcanév segíthet a megfejtésben.


Várhatóan hatszáz kilométeren belül nem lesz semmilyen tereptárgy

Minél közelebb vagyunk a kezdőponthoz, annál többet ér a megfejtés. A játék alapvetően nagyvonalúan értékeli a teljesítményünket. A kietlenebb helyeken - például Brit Kolumbiában - öt-hatszáz kilométeres tévedésekkel is lehet egy halom pontot szerezni. Egyedül a kontinenstévesztést bünteti igazán a Geoguessr, Ausztráliát nem lehet csak úgy öszekeverni Afrikával.

A Geoguessr segítségével rettenetes mennyiségű földrajztudást lehet játszva elsajátítani. Mellé viszont még több felesleges információ ragad meg, olyanok, mint hogy milyen alakúak a maláj főúttáblák (gitárpengető), milyen színű az USA-ban az elválasztóvonal (sárga), mi a szöveg a kanadai sebességkorlátozó táblákon (maximum 50).


Egy elmosódott tábla is sokat segíthet a tájékozódásban (a felirat: University of Oregon)

Az is fontos tapasztalat, hogy teljesen más típusú információkat kell keresni az állam és a város nevének kitalálásához. Az országot esetenként már az út festése, a szembejövő kocsik is lebuktatják, egy jól használható várostáblét viszont esetenként hosszú percekig kell kattingatni.

A Geoguessr úgy rendkívül nehéz, hogy közben addiktív is. Alig pár napja bukkant fel az interneten, de már órákat vett el az életünkből.

0 Tovább

Atari videojátékot rejt a Google képkeresője

Ha bárki rákeres az 1976-ban készült videojáték-klasszis, az Atari Breakoutjának nevére a Google képkeresőjében ("atari breakout"), a böngészőben a fotók előnézeti képei maguk válnak videojátékká.

Az alul megjelenő, egérrel mozgatható ütővel kell visszapasszolni a golyót, amivel az eredeti téglákat helyettesítő képeket kell megsemmisíteni. Ha valaki mégis az eredeti játékról szeretne képernyőmentéseket megtekinteni, akkor a játéktér felett lévő "Return to image search" gombra kell kattintani.

Itt lehet játszani a Breakouttal a Google-on

0 Tovább

Írás nélkül is lehet saját magazinod

A világ egyik legjobb hírolvasó appját, a Flipboardot korábban már bemutattuk. Ezúttal azért vettük elő, mert komoly új funkciója vált elérhetővé iOS-en kívül az androidos felhasználók számára. Már ők is készíthetnek saját, bárkivel megosztható tabletes magazint.

Miért jó? A saját Flipboard-magazint az editor.flipboard.com címen lehet létrehozni. Ezt követően a flipboardos cikkek olvasgatásakor elég a pluszjelre nyomni, az adott cikk már a saját magazin tartalmait bővíti. Böngészőkhöz is le lehet tölteni olyan gombot, amivel érdekes cikkek küldhetők a saját online újságba a Flipboardon kívüli tartalmakból. Egy sort sem kell írni egy saját magazinhoz.

Miért nem jó? A Flipboardot egyelőre csak androidos vagy iOS-es okostelefonról vagy táblagépről lehet elérni, pedig sokszor praktikus lenne, ha webes felületen is hozzá lehetne férni a cikkekhez.

Ár: ingyenes

Platform: Android, iOS

0 Tovább

A legjobb appok őrült exek ellen

Őrült exbarát vagy barátnő, agresszív MLM-es ismerős zaklatja telefonon? Olyan appokat kerestünk, amelyekkel kizárhatja a nemkívánatos hívásokat és üzeneteket az okostelefonról.

Már Magyarországon büntetőjogilag is felelősségre vonni bárkit, aki  kéretlen üzenetekkel vagy hívásokkal zaklatja ismerősét vagy rokonát. Ehhez azonban arra van szükség, hogy az illetőt feljelentsék a rendőrségen, hiszen a szolgáltatók magánembereknek nem adnak ki semmilyen személyes adatot, ezekhez csak a nyomozó szerverk juthatnak hozzá. Egy telemarketinges idegesítő fellépése azonban nem ad okot a feljelentésre: annak jártunk utána, hogy milyen applikációk segítségével lehet egyszerűen blokkolni bejövő hívásokat.

Nem jó mindenre az iPhone beépített szűrője

Az iPhone-t használóknak részben könnyű dolga van, mert a készüléken futó iOS szoftver eleve tartalmaz egy “Ne zavarjanak” elnevezésű funkciót. Ezt nem csak manuálisan, de akár automata időzítéssel is lehet aktiválni, segítségével a bejövő hívásokról való értesítők kikapcsolhatók.

Az iOS-be épített megoldás lehetővé teszi, hogy például csak a kedvenc, vagy egy adott csoporthoz kontaktok listáján szereplő számokról jelezzen beérkező hívást és üzenetet a telefon, ha bárki más hív, ne csörögjön és ne is villogjon.

Sajnos a funkció használatával nem voltunk maradéktalanul elégedettek, mert hamar kiderült, hogy csak akkor aktív, ha az iPhone képernyője zárolt vagy kikapcsolt módban van. Vagyis akkor, ha a telefon be van kapcsolva, de tulajdonosa nem olvasgat rajta híreket, vagy játszik a képernyőn. Aktív használat esetén ugyanis az iOS hívásszűrője minden hívásról és üzenetről értesít. Ez nem is lenne baj, de az Apple szoftverének zártsága miatt nem lehet külső szoftverrel sem megvalósítani a hívások blokkolását, egyedül feltört telefonokra létezik egy felhackelhető megoldás.

Az Androidról kitilthatók a kellemetlenkedők


Nagyobb testreszabhatósága miatt a Google Android szoftverét futtató telefonokon teljességgel száműzhetők a nemkívánatos hívások és SMS-ek. A Play piactér tele van hívásblokkolást kínáló ingyenes alkalmazásokkal, ám az elérhető appok többsége nem működik igazán jól. Az általános hiba, hogy ugyan képesek automatikusan bontani a hívást egy-egy kiválasztott kontakt esetében, de az elmaradt hívást visszajelző indikátort és a készülék jelzőfényének villogtatását nem tiltják le.

Esetenként teljesen blokkolta, máskor viszont a notifikációt elfelejtette törölni két fizetős app, a fél évre 1200 forintért előfizethető NQ Call Blocker, illetve az Extreme Call Blocker (Stealth), amelyet 1370 forintos egyszeri díjért lehet megvásárolni. Ez utóbbi applikáció működése azonban mélyen testreszabható, ha valakinek van türelme apró funkciókat állítgatni, valószínűleg a program hatékonysága is javítható. Érdemes óvastosan próbálgatni a hívásblokkoló appokat, próbáink során ugyanis az egyik program eltávolítását követően is blokkolva hagyta tesztalanyunkat.

Tesztjeink  során a Norton Mobile Security nevű, fizetős mobil biztonsági app hívásszűrője működött teljesen hibátlanul. Ha ebben megadtunk egy kontaktot, az bizony hiába tárcsázott vagy üzent, a háttérben futó szoftver foglaltat jelzett neki, és azonnal törölte a hívásnaplóból a megkeresés nyomait. A Symantec mobil biztonsági terméke a cég saját webboltjában elég drága, 8 ezer forint körüli összegbe kerül egy éves licence. Árkereső szolgáltatással kereskedőkné már ennél olcsóbban, 4500-5000 forint körüli áron is felkutattuk.Ez az ár csak egy évre szól, így nem mondható túl olcsónak, bár a program ennyiért jelzi a csalárd appokat, valamint zárolja az ellopott telefont, illetve segít annak felderítésében is.

A dobozos változat egyébként csak egy sorozatszámot tartalmaz, amellyel az applikáció telepíthető több saját eszközre is. A Norton biztonsági szoftver iOS-re is elérhető, ám az Apple rendszerének korlátai miatt ott nem tartalmaz hívásblokkoló funkciót. Egyes gyártók önmaguk is beépítik ezt a funkciót a készülékekbe, a Samsung androidos mobiljaiban például a hívások beállításai között az automatikus elutasítás lista nevű funkció, ahol meg lehet adni a kitiltandó telefonszámokat. Az iOS-hez hasonlóan a Windows Phone szoftvert futtató készülékekhez sem találtunk hívásblokkoló megoldást.

Minden kijátszható

A nemkívánatos hívások kijátszását biztosító appok nem csodaszerek, de bizonyos helyzetekben nagyon hasznosak lehetnek. Ha valakit zaklat az exe, a tizedik hívás után feltehetően rájön, hogy egy automata bontja a hívást, ilyenkor pedig könnyen átválthat hívószámnélküli tárcsázásra.

Bár a programokból ezeket teljes egészében blokkolni lehet, a mindennapi használat során ez nem igazán praktikus, hiszen mindenkit hívhatnak teljesen legitim célból olyan helyről - például munkahelyi telefonról -, amelyen nem feltétlenül látszódik a hívó száma. Ezt azonban senkinek nem érdemes kihasználnia zaklatás céljából, hiszen a hívó feleket a távközlési szolgáltatók rendszerei mindig rögzítik, így egy feljelentés esestében ki tudják adni a hatóságoknak.

0 Tovább

A hét legjobb appjai és játékai

Yellofier

A Yello együttes hivatalos zeneszerkesztő appja, amellyel a beépített hangok mellett akár iPhone-nal vagy iPaddel felvett hangmintákból lehet elektronikus zenéket szerkeszteni effektusok segítségével.


Miért jó? A program egyszerű, négyzetrácsos kialakítású szerkesztőfelülettel rendelkezik, amelyen különböző színek jelölik az egyes hangmintákat, és eltérő minták az azonok alkalmazott hangeffektusokat. A lejátszás sebességét, illetve az egyes minták lejátszásának idejét a felhasználó tudja szabályozni. Az app megjelenésével párhuzamosan az Electronic Beats fesztivál szervezői zeneszerkesztői versenyt is indítanak a Yellofierrel, melynek győztese egy napot tölthet együtt Boris Blankkal, a Yello zenei részéért felelős tagjáva, aki egyben az app szülőatyja isl.

Miért nem jó? Ebben az appban nem található beépített szintetizátor, csak hangmintákkal képes operálni, és az effektusokat csak vizuális minták jelzik, a hagyományos elnevezések kimaradtak.

Ár: ingyenes
Platform: iOS

***


Futótárs

A Telekom Vivicittá Városvédő Futás  alkalmából bemutatkoz app nem csupán a versenyen indulókat segíti, hanem bárki számára hasznos lehet, aki futással tartja karban magát.

Miért jó? Az appból közvetlenül el lehet érni az időjárási információkat, meg lehet adni neki a teljesíteni kívánt távokat, amelynek megtételét a GPS-en keresztül monitorozza, a megtett táv hossza mellett a sebességet is rögzíti. A műholdas követés egyébként az akkumulátor kímélése érdekében kikapcsolható.  A program személyi edzőként is funkcionál, miután meg lehet adni neki a testsúlyt, életkort és nemet, amelyhez viszonyítva segít feldolgozni a teljesítményt.

Miért nem jó? Csak iOS-re és Androidra érhető el, Windows Phone-ra nem.

Ár: ingyenes
Platform: iOS, Android


***

A legjobb teafőző appok

Fekete, fehér, zöld és rooibos: ma már bárhol lehet egykor különlegesnek tartott teákat is venni. Ezek mindegyikét eltérő hőmérsékletű vízben, eltérő ideig kell főzni. Az ingyenes teafőző appok a legjobb főzet elkészítésében segítenek.

Camellia Tea Timer

Az iPhone-ra készült, de iPaden is működő appban az összes ismertebb teatípus megtalálható, a használandó hőmérsékletet pedig szerencsére Celsius fokban is megadja. A beépített stoppert nem szükséges folyamatosan bámulni a főzési idő leteltéig, az app a háttérből is tud figyelmeztetéseket küldeni, ha eljött az idő a teatojás vagy a filter kivételére.

Tea Tips

Az Androidon elérhető app egyaránt fut okostelefonon és tableten. Az ismert teatípusok helyett csak nyolc nagy teacsaládhoz ad meg főzési időket és vízhőmérsékleteket. A kezdő felhasználónak ennyi elég is, hogy ne áztassa túl a fekete teát és ne forrázza agyon a matét. A profik pedig a menüből hozzáadhatják a saját kedvenc teatípusaikat. A program írója még arra is gondolt, hogy egy jó adatbázist szívesen vinne magával a felhasználó, a tealistát könnyen lehet exportálni a programból.

A Perfect Cup of Tea

Hasonlóan spártai küllemű az A Perfect Cup of Tea nevű androidos app is, ami annyival tud többet a Tips tealexikonnál, hogy stopperórát is tartalmaz. Ráadásul ebben az appban több tea alapípus található meg. Hátránya, hogy egészségügyi információkat nem tartalmaz, azt az előző programból kell kiolvasni a felhasználónak.

***

Shoot many robots

Valahol a távoli posztapokaliptikus jövőben hősünk azzal szembesül, hogy igencsak elszaporodtak a gyilkos robotok. Apró kártevők, nagyobb láncfűrészes darbok, fűrészkorongos férgek, pókként mászó géppuskák lepik el a tájat. Mi más lehetne a játékos célja, mint hogy ezekből minél többet a másvilágra küldjön. A mozgással nem kell törődni a játékban, a karakterünk egyre gyorsabban szalad előre, csak a megfelelő futósáv kiválasztása és a jó ütemben történő tüzelés a feladatunk. Ahogy lépjük a szinteket úgy kapunk ráadásul egyre jobb fegyverket, és úgy marad egyre kevesebb esélye a robotoknak.

Miért jó? Az egyre gyorsuló tempó, az egyre jobb fegyverek a játék elé szögeli a játékost. Hiába nem tudjuk, hogy hova is fut a főhős, könnyen azonosulunk vele. Szemét robotok!

Miért nem jó? A Shoot Many Robots kicsit olyan, mint a körömrágás. Nem egészséges, de nehéz abbahagyni. Láttunk már sokkal jobb, okosabb játékot, de leköti az ember.

Ár: ingyenes (tárgyakat lehet venni)

Platform: Android

***

RIP Rally

Unod a tipikus autóversenyes játékokat? A RIP Rallyban nem csak száguldozni kell a pályán, de a tömegével érkező zombikat is szét kell lőni a jobb hüvelykujjal tüzelve.

Miért jó? A megszokotthoz képest eltérő játékmenet abból adódik, hogy nem csak kormányozni, de megfelelő irányba tüzelni is kell az autó tetejére szerelt gépágyúval.

Miért nem jó? Bár sokféle bónuszt lehet felvenni a pályákon, azért alapvetően mindegyiken ugyanaz a feladat, a zombigyilkolás pedig egy idő után egysíkúvá válik.

Ár: ingyenes
Platform: iOS

0 Tovább

Mobilos app óv meg a vérfertőzéstől

A mindössze 320 ezer lakossal rendelkező Izlandon bárkit a szokásosnál nagyobb eséllyel hozhat össze a sors egy közelebbi vagy távolabbi rokonnal. Az esetleges vérfertőzésnek egy új mobilos alkalmazással lehet elejét venni.

A települések közötti jelentős távolságoknak köszönhetően ugyan nem súlyos probléma a vérfertőzés az északi szigetországban, az tagadhatatlan, hogy a kisebb városnyi populáció az átlagosnál nagyobb esélyét hordozza annak, hogy valaki egy rokonát választja párjául véletlenségből.

Ennek az esélyét zárja ki egy új mobiltelefonos applikáció, amely az izlandi állampolgárok adatait tartalmazó helyi adatbázis, az Íslendingabók ("az izlandiak könyve) alapján végez összehasonlítás. A három évvel ezelőtt elindított online adattárban a tizennyolcadik századig visszamenőleg minden egyes állampolgár adata megtalálható. Az erre épülő appot egy fejlesztői versenyre készítették el.

Egy új applikáció az adatok lekérdezésével képes megállapítani, hogy két személy között fennáll-e bármilyen rokonsági kapcsolat, s ha igen, az milyen szintű. A Sad Engineer Studios nevű cég fejlesztőinek munkája két okostelefon között létesít kapcsolatot, és riasztást ad ki, ha két emberről kiderül, hogy valójában rokoni szálak fűzik őket egymáshoz - írja a CNet amerikai technológiai hírportál.

0 Tovább

Ezekkel az appokkal izgalmasabb a Forma-1

Élő időmérés, időjárási radarkép, pikáns részletek a csapatrádiók adásából: okostelefonos és táblagépes applikációk révén sokkal interaktívabbá tehetjük a Forma-1-közvetítéseket, mintha csak a tévére hagyatkoznánk. Szerkesztőségünk F1-felelőse összegyűjtötte nekünk a tíz legjobbat.

Egy táblagép, vagy akár olcsó okostelefon is rengeteg segítséget nyújthat bárkinek, aki a
Forma-1-es közvetítéseket a megszokottnál alaposabban, a kulisszák mögé bepillantva
szeretné figyelemmel követni, nem csupán - a ma már HD-ben sugárzott - tévéközvetítésekre
és a kommentátorok szavaira hagyatkozva. A legnépszerűbb autós versenysportág menedzsmentje a mai napig gyanakvó az internettel szemben, de a különféle mobil platformokon, jórészt a lelkes amatőrök jóvoltából, így is rendkívül gyorsan elterjedtek a világbajnoki sorozattal kapcsolatos applikációk.

Az [origo] Forma-1-es szekciójának szakszerzője által leghasznosabbnak talált ingyenes és fizetős alkalmazásokat gyűjtöttük össze főként Google Android és az iPhone-on és iPaden futó
iOS alá. A Twittert magát ezúttal kihagytuk a listából, pedig a mikroblogszájton lehet a
leggyorsabban f1-es hírekhez jutni, az [origo] saját F1-es fiókján minden követőt szeretettel
látunk.

Unofficial Live Timing
Ár: ingyenes
Elérhetőség: Android



A Forma-1 elkötelezett rajongói - legalábbis azok, akik nem bánják, ha egyszerre több
képernyőt kell nézniük a versenyek közben - bizonyára jól ismerik a Formula1.com
böngészőben megnyitható időmérő-monitorát (amely egyébként egy egyszerű regisztrációt
követően itt érhető el). Ennek a kibővített, mobil eszközökre készített változata fizetős, de szerencsére vannak ingyenes alternatívái is. A legjobb alighanem az Unofficial Live Timing: ez lényegében ugyanazokat a szolgáltatásokat kínálja, mint a PC-s alkalmazás, tehát folyamatosan mutatja többek között az élő időeredményeket, a részidőket, a pályán elért legnagyobb sebességeket és a hőmérsékleti adatokat.

A színkódok megegyeznek a hivatalos appéval: például bíborral jelölik, ha valaki abszolút
legjobb kört futott, zölddel, ha egyénit. Szöveges kommentár is elérhető az applikációban, bár
csak angol nyelven. Az alkalmazás nagy előnye, hogy állítható a betűméret is, az ingyenes
alapváltozatában viszont a képernyő alján futó reklámokat is meg kell tűrni. Ez az app arra az
esetre is ideális, ha éppen úton vagyunk, amikor a pályán zajlanak az események; élőképet
persze nem kapunk, de az eredményeket legalább végig nyomon tudjuk követni, méghozzá részletesebben, mint a tévéből. Windows Phone-ra hasonló funkciókat a Live Timing nevű app kínál.

***

F1 2013 Timing App - Premium

Ár: 7080 Ft
Elérhetőség: Android, iOS

Aki valódi információözönre vágyik az szabadedzések, időmérők és versenyek alatt, annak
kikerülhetetlen a Forma-1 hivatalos applikációja. Ez nem ingyenes, és nem is túl olcsó: mintegy
hétezer forintot kell fizetni ezért az appért, ami egyébként hétvégénként kb. 372 Ft-ra, azaz
eseményenként 75 Ft-ra jön ki.

Fanatikus rajongóknak azonban egyenesen pótolhatatlan az alkalmazás: az alap, tökéletesen
valós idejű időmérő-monitoron túl tartalmazza a részidőket, a versenyzők által aktuálisan
és a korábbi etapok során használt gumikeverék típusát, a korábbi etapok hosszát, a
versenyirányításnak küldött sportbírói üzeneteket (olyanokat például, hogy "a 2-es rajtszámú
autó lesodródott a pályáról a 7-es kanyarnál"). Van benne élő közvetítés, és már a futam
közben ad prognózist a várható pontállásról. A táblázatok szinte az összes adattípus szerint,
tetszőlegesen rendezhetőek.

Az app leglátványosabb funkciója mégis kétségkívül az élő pályatérkép, amely a GPS-adatok
alapján folyamatosan mutatja az egyes autók pillanatnyi pozícióját - ez még a helyszínen
tartózkodó újságírók monitorain sem látható. A látványos grafikába bele lehet nagyítani, 3D-ben el lehet forgatni, és a kedvenc versenyzőnket is kiválaszthatjuk rajta, ha őt szeretnénk követni a pályán.

Az alkalmazásnak rengeteg egyéb szolgáltatása is van - hírek, csapatok, pilóták és pályák
adatlapjai, versenynaptár, vb-állás, visszaszámláló a következő eseményig -, ezért ha nem
sajnáljuk rá a pénzt, más, hasonló alkalmazásra nem is lesz szükségünk. A 2013-as változat
már az akksit is kevésbé meríti, mint az előzőek. Az ingyenes Basic verzióval viszont nem
érdemes bajlódni, mert az lényegében csak egy gyakorlatban semmire sem használható demó.
Ha nem akarunk fizetni, használjunk inkább az elsőként ismertetett Unofficial Live Timing
applikációt.

***

F1 Countdown Widget 2013
Ár: ingyenes
Elérhetőség: Android

Egyszerű, de praktikus, minialkalmazásként is használható app, melynek segítségével akezdőképernyőnkön folyamatosan láthatjuk, hogy mi lesz a következő esemény (szabadedzés, időmérő vagy verseny) a pályán, és az mennyi idő múlva kezdődik, így biztosan nem maradunk le róla. A 4x1 ikonnyi méretű widgetre ráklikkelve olvashatunk híreket, vagy áttekinthetjük a vb-állást és a versenynaptárt. Magában az applikációban ugyan vannak reklámok, de a minialkalmazásban nincsenek.

***

Formula 1 News & Weather 2013
Ár: ingyenes
Elérhetőség: Android

Ez a csinos kis app a következő versenyhétvége várható időjárását mutatja meg az egyes
eseményekre lebontva, részletesen. Még radarkép is elérhető benne, kiválasztható a saját
időzóna, megtekinthető a versenyhétvége időterve, látható a versenynaptár és a vb-állás, sőt
olvasható egy válogatás is a legfrissebb hírekből. Magyarul csak az utóbbi szolgáltatás érhető
el, maga a felület nem. Az ingyenes változatban ennél is meg kell barátkoznunk a reklámokkal.

***

Formula 1 Pit Radio
Ár: ingyenes
Elérhetőség: Android



A tévés közvetítésekbe csupán néhány válogatott részletet játszanak be a csapatok és
a versenyzők közötti rádiókommunikációból. Aki többet szeretne hallani - pontosabban
olvasni -, annak érdemes feliratkoznia John Eveli Twitter-csatornáira (@F1PitRadio illetve
@F1PitRadio2).

Ezeken az edzések és a versenyek alatt folyamatosan jelennek meg gyakran technikai jellegű,
a kulisszák mögé az ínyencek számára különleges bepillantást nyújtó rádióüzenetek, segítve
például annak megértését, hogy a versenyzők épp milyen téren elégedettek vagy elégedetlenek az autójukkal, s a felmerülő akadályokat a mérnökök milyen trükkökkel próbálják megoldani. Az app erre tesz rá egy lapáttal, jobban mondva néhány extra funkcióval: a Twitteren ismegjelenő bejegyzések mellett sok külső tartalmat - élő közvetítéseket, podcast műsorokat,hírszolgáltatást - kínál. Külön hasznos, hogy egy listában tartalmazza az F1 szinte összes érdemi szereplőjének (versenyzők, csapatok, mérnökök, beszállítók, újságírók) Twitter-
nevét, hogy külön-külön vagy egyszerre elkezdhessük követni őket, vagy beleolvashassunk a
bejegyzéseikbe. Sajnos az appnak nincs magyar nyelvű felülete, de legalább megkímél minket
a reklámoktól.

***

Grand Prix Guide
Ár: ingyenes / 11 USD
Elérhetőség: iOS



Meglepő módon alapvetően Androidra létezik több hasznos F1-es alkalmazás, de az Apple tulajdonosokra is lehet miért irigykedni. Egyrészt iPaden sok rangos nemzetközi szaklap (olyanok, mint az Autosport, az F1 Racing vagy a Racecar Engineering) digitális kiadása iselérhető, másrészt kifejlesztették rá a legendás, könyv formátumban évente megjelenő, azújságírók és fanatikusok számára régóta nélkülözhetetlen Grand Prix Guide online változatát is.

A szokásos szolgáltatások - hírek, vb-állás, versenyzők és csapatok adatlapjai, versenynaptár,
visszaszámláló stb. - mellett ez az app a Forma-1 történetével kapcsolatos információk
valódi kincsestára: 1950, tehát a világbajnokság kezdete óta tartalmazza az összes nagydíj
eredményét, minden egyes versenyző és csapat statisztikáit, sőt valamennyi pálya adatait is,
beleértve a korábbi vonalvezetések grafikáját. Kíváncsiak vagyunk, Ayrton Senna hányadik
lett az 1989-es Kanadai Nagydíjon? Csak beállítjuk az évet, kiválasztjuk Sennát az abban
az idényben rajthoz álló versenyzők listájából, és már láthatjuk is az eredményeit. (Amúgy
a helyes válasz: hetedik.) Az ingyenes verzióban sajnos csak az idei és a tavalyi szezonból
szemezgethetünk - a teljes változat 11 dollárba, vagyis nagyjából kétezerötszáz forintba kerül.

Aki Androidot használ, annak ebben a témában be kell érnie a Letsnurture nevű fejlesztő
által készített egyszerűbb, F1 Mania nevű alkalmazással. Sajnos ez az app csak a versenyeken és az időmérőkön elért helyezéseket tartalmazza, a szabadedzések eredményeit nem, bár azokra ritkábban is van szükség. Cserébe az ingyenes változatban is megtaláljuk a statisztikákat egészen 1950-ig visszamenőleg, és lehetőségünk van két pilóta vagy istálló eredményeinek közvetlen összehasonlítására.

***

Motorsports to Google Calendar
Ár: ingyenes
Elérhetőség: Android
Hasonló app iOS-re: F1 Calendar - Autocals 

Lényegében mindkét alkalmazás ugyanazt kínálja Androidra illetve iOS-re: a naptárunkba
automatikusan felveszi az F1-es (illetve, ha igényt tartunk rá, sok más sorozat, pl. DTM,
MotoGP, WTCC, NASCAR) versenyhétvégék programpontjait, mégpedig az otthoni
időzónánkkal számolva, hogy semmiről ne maradjunk le.

A két app szolgáltatásai nem minden részletben egyeznek meg, de olyan finomságok vannak közöttük, hogy az egyes eseményeket (szabadedzéseket, időmérőket, futamokat) a preferenciáinktól függően egyenként is beválogathatjuk a naptárba, vagy akár kérhetjük, hogy az esetleges változásokkal automatikusan frissüljenek a bejegyzések, sőt beállíthatunk emlékeztetőt is. Az iOS-es alkalmazás utólag még az eredményeket is felvezeti a naptárba.

***

Red Bull Augmented Racing Reloaded

Ár: ingyenes
Elérhetőség: Android, iOS



Nem csak komoly F1-es alkalmazások léteznek mobil eszközökre: a Red Bull saját fejlesztésű, egyszerűen irányítható, korlátozottan élethű F1-szimulátorát is érdemes kipróbálni. A Red Bull Augmented Racing Reloaded főként a grafikájával emelkedik ki a számtalan hasonló program sorából, de azért különösebben élethű vezetési élményre ne számítsunk, és a pályák vonalvezetése is hagy maga után némi kívánnivalót - Monacót pl. szinte csak a környezet alapján lehet felismerni. Pozitívum viszont, hogy akár saját pályát is tervezhetünk, ha kedvünk tartja. Az autót egyébként szokás szerint a G-szenzor segítségével, a telefont/tabletet döntögetve kormányozhatjuk. Arra tökéletes, hogy elüssük az időt az időmérő etapjai közötti szünetekben, ha épp nincs más dolgunk.

***

F1 2013
Ár: ingyenes
Elérhetőség: Android



Egyszerű, de jól használható app, amely alapszintű, angol nyelvű hírszolgáltatást nyújt
(forrásként a Fox Sports, a Formula1.com, a The Telegraph vagy a Sky Sports választható ki).
Különlegessége abban rejlik, hogy a diszkréten animált versenynaptár elemeire rákoppintva a
Google Mapsen vagy a műholdképen megnézhető az adott pálya és környéke.

Rákereshetünk a közeli érdekes helyekre is, például kávézókra vagy parkolókra, márpedig ez
jól jön, ha ki szeretnénk látogatni mondjuk a hétvégi Kínai Nagydíjra, ami ugyebár felettébb
valószínű. De ha nem, akkor is nagyon látványos. Apró szépséghiba, hogy az app még nem
működik tökéletesen: éppen a Hungaroringre írja ki, hogy az adatait csak később adják hozzá.
Viszont legalább nincsenek idegesítő reklámok benne.

***

F1 Battery Widget
Ár: ingyenes
Elérhetőség: Android



Ez egy nem annyira nélkülözhetetlen, mint inkább látványos minialkalmazás, melynek
segítségével a kedvenc csaptunk autójának rajzáról olvashatjuk le mobileszközünk
akkumulátorának pillanatnyi töltöttségét. Hogy a hatás még teljesebb legyen, a százalék egy,
a Forma-1-es közvetítésekből ismert fordulatszámjelző műszer közepében jelenik meg. A
kezdőképernyőre kétféle méretben telepíthető widgetre koppintva megtekinthetjük a következő
verseny adatlapját, beleértve az addig hátralévő időt is.

Sajnos az ingyenes verzióban csak néhány kevésbé menő csapat - a Caterham, a Marussia és a Sauber - idei autójának grafikája választható, ha tehát nem akarunk fizetni a Pro változatért, be kell érnünk a tavalyi Ferrari, McLaren vagy Red Bull képével.

2 Tovább

Végre legyőzték a kígyós játékot

Kevés olyan videojáték van, amire nyugodtan mondjuk azt, hogy az alapműveltség része, és mindenki játszotta. A Tetris mellett talán csak a Snake nevű egyszerű kigyós, pontgyűjtős játék számít ilyennek, amely a legtöbb Nokia telefon alapjátéka volt.

A Snake nem csak a nosztalgiaértéke miatt lett hirtelen érdekes, hanem azért is, mert egy orosz fórumon a napokban felbukkant a játék tökéletes megoldása animált gif formájában - adta hírül a The Verge híroldal. Az ismeretlen játékos addig gyűjtögeti a játéktéren megjelenő bogyókat, amíg a kígyó ki nem hízza a játékot. A győztes nem írhatja be a nevét a toplistára, csak egy képregényt ígérő rövid mondatot kap jutalmul, és aztán után újrakezdheti a játékot. A régi programok még tudtak kegyetlenek lenni.


Gyorsítva csak két perc a Snake végigjátszás


Nem lehet tudni, hogy a Snake-probléma megoldását emberi játékos végezte-e el vagy valaki írt egy olyan programot, amely mindig az optimális útvonalon vezeti a kígyót. Figyelembe véve a feladat bonyolultságát, valószínűleg mindegy is, hogy melyik forgatókönyv igaz. Owen Good, a Kotaku videojátékos blog szerzője az animáció lelassított verziójából arra következtet, hogy nem egy gépé a győzelem. Bizonyíték azonban Goodnak sincs.

A játszma tizenhárom percig és tizenhét másodpercig tart, fenti gif azonban fel van gyorsítva, így alig több mint két perc alatt elérünk a játékos diadaláig. A játszma során a kígyó száz pöttyöt eszik meg, ezzel 801 pixel hosszúságúra hízik, ami pont egy pixellel több, mint a játéktér területe.


Minden Nokiás életében volt egy pont, amikor a buszra várva Snaket játszott (fotó: Arvid Rudling)

A régebbi játékok egyik dühítő jellemzője, hogy nem lehet őket megnyerni. Tökéletes Tetris-játszma nincsen, a Snake kígyója falnak fut előbb-utóbb, a Space Invaders idegenjei pedig mindenképpen le fognak szállni a földön. A nehezen végigjátszható kezdeti konzoljátékokat legyőző játékosoknak viszont kultusza van. Cikkek szólnak a tökéletes Pac-man végigjátszásról, és drámai dokumentumfilm mutatja be a két legnagyobb Donkey Kong játékos vetélkedését is.

2 Tovább

A hét legjobb játékai okostelefonra

Az appok között is vannak maradandó darabok, olyanok, amelyek hétszámra túlélik a takarítást. Hiába játszottuk végig őket, mégis elő-elővesszük, mert annyira ügyesen írták meg őket. Most ezeket írtuk össze.

Hill Climb Racing

Egy hihetetlenül béna, Paintben készült rajzra emlékeztető grafikájú játékot is lehet szeretni, ha a programozók amúgy jó munkát végeztek. Remek példa erre a Hill Climb Racing, amit csak tesztelni telepítettünk fel, de nem sikerül megszabadulni tőle.



A játék borzasztó egyszerű: a sofőr egy terepezésre korlátozottan alkalmas járgánnyal vág neki a hepehupás pályának. Fogy a benzin, ezért az akadályokat pár próbálkozásból kell átvinni, ráadásul meg kell tartani a lendületet is, mert amúgy a járgány menthetetlenül elakad. A megtett távért és az összegyűjtött aranyakért tuningokat lehet venni a kocsihoz, amivel már nagyobb dombokon is helyt tud állni.

Miért jó? Mindig van egy hegy, ami végül megállítja az embert. De az addig megtett távért kapott jutalomból többnyire kijön egy új gumi, lengéscsillapító vagy motor. És akkor újra neki lehet vágni a hegynek. Letehetetlen. Határidőket csúsztunk le a játék miatt.
Miért nem jó? Ahogy az elején is írtuk, a grafika béna. Ez öt perc után már nem zavarja az embert.

Ár: ingyenes
Platform: Android, iOS

Redneck Revenge

A Redneck Revenge egy halál egyszerű, nem túl okos és nagyon szeretnivaló lövöldözős játék. Azon az estén kezdődik, amikor Red, egy útszéli csehó tulajdonosa észleli, hogy a vendégek helyett zombik tartanak a kocsma felé. Körülbelül addig a hajnalig tart, amíg hősünk rendet nem tesz a közeli felkapott 666 nevű diszkóban, ahonnan az élőhalottak özönölnek. Időközben vicces és halálkomoly fegyvereket lehet szerezni, végig kell küzdeni egy országutat, a parkolót és a diszkó előcsarnokát. És végül legyőzni a bezombult dj-t.



Miért jó? A játék ügyesen kidolgozott kétujjas irányítással rendelkezik. Az egyik ujjal a szereplőt mozgatjuk, a másikkal azt mutatjuk meg, hogy hová lőjjön. Ez annyira jól ki van találva, hogy még tableten is kényelmes.
Miért nem jó? A játék egyetlen hibája, hogy néha csak megpróbálkozik kicsalni néhány dollárt némi tuningért a játékostól. Kitartó zombigyilkolással azonban még a legmenőbb fegyvereket is meg lehet szerezni anélkül, hogy pénzt költenénk.

Ár: Androidra 600 forint, iOS-re és Blackberryre 1 dollár
Platform: Android, iOS, Blackberry

Train Legend

A Letöltendőn korábban már ajánlottunk egy pontok összekötésén alapuló logikai játékot, amelynek egyetlen szabálya az volt, hogy a vonalaink nem keresztezhetik egymást. A Train Legend ugyanerre a logikára épül, a dizájnnal, jutalmakkal és kis kerettörténettel azonban egy sokkal jobb, gyerekbarátabb játék a vonatos puzzle. Az egyes pályák megoldásával a játékos nem csak a következő pályára jut át, hanem egy vonatalkatrészt is szerez. Időnként ebből összegyűlik egy mozdonyravaló, a játékos pedig továbbmehet egy más fajta állomásépületekkel és háttérzenével rendelkező országba.



Miért jó? Őszintén be kell valljuk, hogy a vonatgyűjtögetés még a felnőtteknél is működik egy darabig. Az egyenletesen nehezedő játék még minket is behúzott annyira, hogy az első 30-40 pályát végigjátsszuk.
Miért nem jó? Egy játékmód és sok pálya csak fizetés után érhető el. Az összes extra ezer forintba kerül, de lehet huszas pályacsomagokat venni 230 forintért. Tisztességesebbnek éreznénk, ha a telepítés előtt lehetne tudni, mennyibe kerül a teljes játék.

Ár: Androidra ingyenes, iOS-re és Blackberryre 1 dollár
Platform: Android, iOS

Rise of Blobs

Valami olyasmi járhatott a logikai játék programozóinak az agyában, hogy ha már van 3D-s grafika, bűn lenne egy egyszerű Tetris-klónt csinálniuk. A Rise of the Blobsban a játékosnak különböző színű kockákat kell azonos színű gyümölcsökkel eltalálnia. A feladatot az nehezíti, hogy figurája egy oszlop tetején áll, a kockák pedig minden oldalról támadnak. A játékot tovább bonyolítja, hogy mindenféle gránátokkal és speciáls eszközökkel is lehet támadni az oszlop teteje felé kúszó kockákat.



Miért jó? Ritka az ennyire pörgős játék. Kezdetben puzzle-nek tűnik, de ahogy elkezdenek áradni a színes kockák, rájön a játékos, hogy nagyon gyorsan kell cselekedni. Még az olyan gyerekeket is leköti, akiknek a rajzolgatás unalmas.
Miért nem jó? Ahhoz képest, hogy kikapcsolódásra szánták, a Rise of the Blobs elég bonyolult. Extrákon, játékmódokon, különleges fegyvereken kell keresztülkattognia a játékosnak. A kevesebb ebben az esetben tényleg több lenne.

Ár: ingyenes
Platform: Android

Little Things Forever

Az elveszett tárgyas játékok egy különösen egyszerű verziója a Little Things Forever. Egyedül azt tudjuk ráfogni, hogy segíti a nyelvtanulást, mert az ember legalább kiszótárazza, hogyan mondják angolul kagylónyelű bicskát vagy a hajókürtöt. Ha tanítani nem is tanít sokat - 126 új szót tartalmaz mindösszesen - a játék nagyon szórakoztató és gyönyörűen van megrajzolva. Egy halomnyi csinos tárgy között kell kikeresgélni azt a tizet-tizenötöt, ami a pálya teljesítéséhez szükséges. Lehet zoomolgatni, tekerni a képet, ami egy rendetlen játszószobára hasonlít leginkább. Bele lehet veszni hosszú fél órákra, ennél nagyobb dicséretet nem lehet mondani egy játékra.


Miért jó? A Little Things egy jó és szép játék. Hónapok óta fent van a tesztelésre használt tabletünkön, mert nincs szívünk törölni. Egyszerűen nem kidobható app.
Miért nem jó? A 126 szó messze nem az alapszókincs része. Minden öt közismert, valóban hasznos kifejezésre jut legalább egy kerti kiskapa vagy karburátorfedél szintű kifejezés.
Ár: ingyenes
Platform: Android, iOS

0 Tovább

A legjobb húsvéti appok a gyereknek

Platformtól függetlenül nem könnyű jó húsvéti appokat találni okostelefonra vagy táblagépre: az ünnep álcája mögé bújva egy csomó gyagyi alkalmazást próbálnak rásózni a gyanútlan felhasználókra a fejlesztők. Kikerestük a legjobbakat.

Angry Birds Seasons

A világ legismertebb játékmadarait felvonultató játék speciális kiadásában húsvéti pályákkal is el lehet ütni az időt, ráadásul ingyenes kiadása is létezik a Windows 8-at leszámítva minden fontos platformra.


Miért jó? A Seasons alcímű kiadásban tematikus pályák kaptak helyet, a karácsony, a Halloween és Szent Patrik-nap mellett természetesen a húsvéti témájú sem maradt ki. Ebben egyedi tulajdonsággal rendelkező madarakkal, malacokkal és pályákkal találkozhatunk.

Miért nem jó? A húsvéti pálya már korántsem új, hiszen két éve jelent meg a Seasonshöz, de még így is az egyik legértelmesebb húsvéti játék az összes közül.

Ár: ingyenes (az alapváltozat)

Platform: Android, iOS, Windows Phone

Link: iPhone, iPad, Android, Windows Phone 

***

Easter Rush

A húsvéti nyuszi nagyon siet, a rohanásban pedig potyognak a tojások a kosarából. A játékosnak ezeket a tojásokat kell elkapdosnia. A munkáját az nehezíti, hogy gombákból, pókhálókból, békákból és egyéb állatokból kialakított, a flippergépeket megszégyenítő pályán zuhannak le a tojások. Ember legyen a talpán, aki mindet össze tudja szedni az ujjával mozgatott apró kosárral. A játék nyuszija egy egészen különleges fajta - lehet tálib - mert a tojások mellett bombák is peregnek a kosárból.


Miért jó? Az Easter Rush megdolgoztatja a játékost, már az első pályák is tartalmaznak kihívást. Egy gyereket valószínűleg órákra le tud kötni. Ráadásul van második része, ami újabb pályákat tartalmaz.

Miért nem jó? Nehéz befogadni, hogy mit keresnek a bombák a húsvéti nyuszinál. Kellett valami a játékba, amit semmiképp nem szabad elkapni, de a bomba a lusta megoldás volt.

Ár: ingyenes

Platform: Android, iOS

LinkAndroid, iPhoneiPad 

***

Easter Egg Memory Games

Csillagos, koncentrikus körös, szívecskés és virágos színes tojásokat kell összepárosítani ebben a memóriajátékban. Huszonnégy lap van a táblán, de egyszerre csak kettőt nézhet meg a játékos. A lapok pedig csak akkor maradnak felfedve, ha két ugyanolyat fed fel a játékos. A klasszikus kártyás memóriajáték pusztán azzal lett húsvéti, hogy a szokásos szimbólumok helyett most tojásokkal lehet játszani. Ettől persze ugyanúgy szórakoztató marad, mint a többi képes memóriapróba.


Miért jó? Csinos, letisztult, abszolút nem gyerekrajzra emlékeztető tojások vannak a játékban. Egyszerűen jó ránézni a képernyőre.

Miért nem jó? Minden memóriajáték ugyanolyan, aki eggyel játszott, minddel játszott már. A húsvéti kiadással sem sikerült kitalálnia a fejlesztőnek, hogy hogyan lehetne módosítani ezen a régi játékfajtán,

Ár: ingyenes

Platform: Android

Link: Android

Hasonló játék iOS-re: Remember the Eggs

***

Easter Spot the Difference

A nyolcvanas évek képregénymagazinjainak “keresd meg a különbséget a képek között” típusú feladványainak nyomdokain evez ez a húsvéti játék, amelyben tojások és csibék, és más ünnepi motívumok között kell megtalálni a különbséget.


Miért jó? Játék közben nagyon kell koncentrálni, mivel a legtöbb különbség alig észrevehető. A gyerek biztosan kinyújtott nyelvvel fogja keresgélni a képrészleteket, és nyugton lesz közben.

Miért nem jó? Ez a játék sem fogja megreformálni az appok világát, elég elcsépelt alapötletre épül.

Ár: ingyenes

Platform: iOS, Android

LinkAndroid, iPhone, iPad 

***



0 Tovább

Úgy jegyzetelhet, mint Cooper ügynök - a hét legjobb appjai

Google Keep

A Google új appja a jegyzetelőprogramok királya: gyakorlatilag úgy lehet vele beszélni a telefonhoz, mint Cooper ügynök a diktafonjához, a beszédfelismerésnek köszönhetően mégis írásban rögzülnek az elhangzottak.

Miért jó? Beszédfelismerésben a magyarok számára egyértelműen az Android a nyerő, hiszen csak a Google szoftvere ért a nyelvünkön. Bár néha még téveszt, ha csak néhány szavas mondatokat olvasunk be neki, általában keveset hibázik, így például a bevásárlólista diktálásához már tökéletes. Az appal lehetséges hagyományos módon is jegyzetelni, illetve jegyzettel ellátott fotókat rögzíteni. A jegyzeteket a Google Drive-val szinkronizálja a telefon, így annak teljes tartalmát böngészőből, a számítógépen is bármikor elérhetjük és szerkeszthetjük.

Miért nem jó? A beszédfelismerő modul telefonszámok bediktálására még nem a legjobb, sokszor téveszt, márpedig egy telefonszám esetében egyetlen rossz számjegy is használhatatlanná teszi az adatot.

Ár: ingyenes
Platform: Android
Link: Android

***

AV Player HD

IPaden szeretné nézni kedvenc filmjeit? Alapesetben a táblagép csak elég kevés formátumú fájllal boldogul, az iTunesszal való szinkronizálás pedig idegőrlő. Ez a fizetos app minden problémát megold.


Miért jó? A program képes wifin keresztül megosztott mappákat vagy ftp-ket elérni, az USB-n való másoláshoz pedig az iTunesban rá kell kattintani a csatlakoztatott iPad gombjára, majd ott kiválasztani az Alkalmazások menüt. Itt megkeresni a listán az AV Player HD-t, és feltölteni a lejátszásra szánt fájlokat. Az iOS sajátosságai miatt más módon a program nem fogja látni a felmásolt filmeket. További előnye, hogy a gyári lejátszótól eltérően .mkv-től kezdve minden ismert videofájllal elboldogul, kezeli a feliratokat és hangsávokat is, szaggatás nélkül.

Miért nem jó? Egyedül fizetős mivolta hozható fel negatívumként.

Ár: 2,7 eur
Platform: iOS
Link: iPad

***

Doodle Jump


Az iPhone-ról már ismert ügyességi játék Androidra is megérkezett: a Doodle Jump egyaránt képes az autóban vagy a vonaton unatkozó kisgyereket és felnőttet is elszórakoztatni pofonegyszerű irányításával.




Miért jó? A játékban egy ormányos kis lényt irányíthatunk, aki folyamatosan ugrál, szökkenéseit a telefon vagy táblagép jobbra vagy balra döntésével lehet irányítani. A fentről érkező szörnyeket pedig a képernyőre bökre lehet kilőni a lépcsőkön való ugrálás közben. Minél feljebb tud jutni a játékos, annál több pontot kap.

Miért nem jó? Az utat azonban mindenféle akadályok szegélyezik, az eltört lépcsőre például nem szabad ugrani, mert errpk nem csak egy alsóbb platformra zuhan az ormányos főhős, hanem teljesen kiesik a játékból. Ebből adódóan a játék használata során igen nagyokat lehet káromkodni, mi előre szóltunk!

Ár: Androidon ingyenes (extra pályákért fizetni kell), iOS-en 1 euró
Platform: Android, iOS
Link: Android, iOS 

***

The Jump: Escape The City


A manapság divatos rohangálós és ugrálós játékok testvére a The Jump, ebben azonban nem emberrel, hanem egy autóval száguldva kell menekülni a városból.


Miért jó? Dübörög a techno, a lepusztult jövőbeli tájat a derengő fényt kibocsátó jövőmobilunk világítja meg. Az út három sávja közül ujjbökéssel lehet váltani, néha ugyanis eltűnik az út, vagy elállja azt keresztbe egy tartálykocsi. Különböző extrák felvételével gyorsítani és lassítani lehet, de ezek sebezhetetlenné is teszik az autót. Ugrani felfelé való húzással tudunk, mivel a gázadással sem kell törődni, az irányítás nem bonyolult.


Miért nem jó? Az alapötlet kezd már eléggé elcsépelt lenni, de még biztosan jó pár bőrt lehúznak erről a fejlesztők.

Ár: ingyenes
Platform: Android, iOS

Link: Android, iOS

***

Reckless Getaway

Ennek a játéknak hasonló a menete a The Jumphoz, de sokkal addiktívabb és élvezetesebb annál, ugyanis menekülő bankrablókkal kell benne változatos helyszíneken menekülni a rendőrök elől.


Miért jó? Az irányítás remek, hiszen a gázt nem kell adagolni, csupán jobbra és balra kormányozni az autót. A rendőrökkel szemben a legkülönbözőbb trükköket kell bevetni, például meglökni őket, hogy nekicsapódjanak a szembejövő villamosnak, vagy belezuhanjanak egy szakadékba. A pályák nem unalmasak, ugratók, lejtők, lezárások és hidak vonulnak fel rajtuk. Folyamatosan pontokat és bónuszokat kell gyűjteni, a beszerzett pontokból minden egyes elhalálozás esetén levon a játék. Ezzel persze garantált, hogy a játékos útját robbanások és roncsautók szegélyezzék.

Miért nem jó? Gyönyörű a grafika, jól eltalált a játék, egyedül az szól ellene, hogy Androidon nincs kipróbálható kiadása.

Ár: iOS-re most ingyenes, Androidra 512 forint
Platform: Android, iOS
Link: Android, iPhone, iPad


0 Tovább

A hét legjobb appjai és játékai

Facebook Messenger

Kevesen tudják, hogy a közösségi oldalnak nem csak okostelefonokra és táblagépekre van kliense, hanem windowsra is létezik üzenőkliense. A Facebook Messenger jó ideje létezik, de eddig nem volt kompatibilis a Windows 8-cal, a legújabb kiadás azonban már ezen is fut.


Miért jó? Mert nem kell a böngészőben megnyitni a Facebookot ahhoz, hogy lássuk, ha valaki üzen, a Messengerhez hasonlóan egy külön ablakban megnyitható a kontaktok listája. Az ablak tetején az is látható, ha valamelyik hozzászólásra érkezik komment, ide kattintva a rendes webes felület töltődik be a böngészőben.

Miért nem jó? Sajnos az alkalmazás nem egy kiforrott, tökéletes program. Néha újra kell  indítani, mert nem hajlandó megnyitni az üzenetablakokat, és nagyfelbontású monitoron zavaró lehet, hogy nem állítható nagyobbra a betűméret.

Ár:
ingyenes
Platform: Windows XP, Vista, 7, 8
Link: https://www.facebook.com/about/messenger

***


Color Uncovered

Ez az alkalmazás egy interaktív könyv, a szórakoztató fajtából. Optikai csalódások és egyéb vizuális jelenségek működését magyarázza el.



Miért jó? Mert a magyarázatok mellett nagyon sok virtuális kísérletet is tartalmaz az app,  Megtudhatjuk belőle például azt, miért tűnik el a kék folt egy zöld kör belsejéből, ha sokáig bámuljuk, miért nehéz sötétben megtalálni a színes autót a parkolóban, és miként változik a fehér szín a használt fényforrás típusától függően. Egy másik kísérletből az is kiderül, hogy  a körben ugráló lila pontok valójában csak az agyunkban tűnnek el.

Miért nem jó? Mert csak angol nyelven érhető el, és csak iPadre.

Ár: ingyenes
Platform: iOS (iPad)
Link: iOS


***


Car Disassembly

A gyerek folyton szétszed mindent otthon? Akkor neki való ez az app, ebben egy részletesen kidolgozott autó modelljét lehet at utolsó csavarig lebontani, vagy visszaépíteni.



Miért jó? Dolgokat szétszedni nagyon szórakoztató, az alkatrészek ugyanis csak a helyes sorrendben szedhetők szét. Ha egy levehető vagy kicsavarozható alkatrészre kattintunk, az zölden világít.

Miért nem jó? Sajnos az ingyenes kiadásban csak egyetlen autó érhető el, a dögösebb virtuális makettekért külön kell fizetni. Kissé nehézkes a modell körbejárása és a két ujjas mozgatás is.

Ár: ingyenes
Platform: iOS, Android
Link:  iOSAndroid

***


The Sandbox

Igazi retró hangulatú, pixeles grafikájú játék, amelyben egy kedves, szakállas istenség szerepét töltjük be, aki homok, kőpor és egyéb anyagok szórásával teremt világot.



Miért jó? Az egyszerű grafika dacára a játék nagyon élvezetes, a homok, sár élethűen ömlik ujjunkból a képernyőn. Az anyagokat kombinálni is lehet: a víz és a föld kombinációja iszapot, a vízé és a kőé homokot eredményez. Ha a vizet nap süti, felhők keletkeznek, a felszálló gőz pedig vihart produkál, de a földben lévő magok eközben ki is hajtanak.

Miért nem jó? Csak korlátozott számú pálya ingyenes a játékhoz, a többiért fizetni kell.
Ár: ingyenes (extra pályákért fizetni kell)
Platform: iOS, Android
Link: AndroidiPhoneiPad

***


Dentist Story

A fogorvoshoz készülsz? Netán a gyereket kell vinni? Ezzel a játékkal remekül fel lehet készíteni az ott váró borzalmakra, amelyek talán már nem is lesznek annyira rémesek, ha videojáték formájában már megismerték őket.



Miért jó? Játékos formában mutatja be a fogorvosi beavatkozásokat. A játékban nekünk kell beadni az érzéstelenítő injekciót, fúrni, csiszolni, tömni és húzni a fogakat.

Miért nem jó? A játékkal együtt egy idegesítő hirdetési komponens  is feltelepül a telefonra, amely néha reklámajánlatokat jelenít meg a státuszképernyőn. Szerencsére a program törlésével ez is eltűnik.

Ár: ingyenes
Platform: Android
Link: Android

Az applikációkat egy Samsung Galaxy Note 10.1-en, egy iPad 2-n, a programokat egy négymagos AMD-lapkával, Nvidia GeForce GTX560 grafikus kártyával felszerelt Windows 8-as PC-n próbáltuk ki.

0 Tovább

App értesít az új pápáról

Okostelefonon is lehet követni, hogy választottak-e már pápát a Sixtus-kápolnába bezárkózott bíborosok. Képek, élő videó és folyamatos hírek vannak, csak a füstszag hiányzik.



A The Pope App! nevű alkalmazást egyenesen a Vatikáni Hírügynökség adta ki. A program nem csak a pápaválasztással foglalkozik, korábbi híreket, beszédeket, fotókat is tartalmaz, ráadásul a Vatikán webkameráit is lehet benne nézni. A The Pope App! a következő pápa megválasztása után is működni fog, nem csak a konklávé végéig él. Egyedül azt lehet felhánytorgatni a egyébként csinos dizájnnal rendelkező app fejlesztőinek, hogy a program nagyon lassan indul el. Valószínűleg ekkor frissíti a híreket, az tart sokáig. (Android, iOS)



A pápa összes levele és prédikációja helyett csak a pápaválasztásra fókuszál a Conclave nevű app. Ezt a feladatot azonban nem veszi félvállról, a programból elérhető az összes korábbi pápaválasztás rövid története. Az app tartalmazza a bíborosok listáját, rövid életrajzukat, sőt még rangsor is van, amit a NewAdvent.com oldaltól vesz át a program. (Erdő Péter a tizenegyedik legesélyesebb az app szerint.) A Conclave app híreit katolikus hírforrásokból és blogokból gyűjti. A fentiek mellett élő videó is érhető el az appból, ami hol a pápa megválasztásra várókat, hol a Sixtus-kápolna kéményét mutatja. (Anrdoid, iOS)

Az okostelefonnal nem rendelkezők - vagy az appot folyamatosan nem figyelők - hírsmsre iratkozhatnak fel, hogy azonnal tudják, ki lesz az új pápa. Ilyen szolgáltatással az [origo] is rendelkezik, igaz, ez az appokkal szemben fizetős.

Az applikációkat egy Samsung Galaxy Note 10.1-en, egy iPad 2-n, a programokat egy négymagos AMD-lapkával, Nvidia GeForce GTX560 grafikus kártyával felszerelt Windows 8-as PC-n próbáltuk ki.

0 Tovább

Nézd ingyen a Hulut Magyarországról!

Firefox és Chrome alá egyaránt elérhető az az ingyenes bővítmény, amely a világ legjobb videós szájtjai, többek közt a Hulu és a BBC iPlayer elérését teszi lehetővé az Egyesült Államokon és az Egyesült Királyságon kívül élők számára.

A Hola Unblocker nevű bővítmény proxyszervereken keresztül irányítja a felhasználók forgalmát, így képes például a magyar felhasználókat amerikai vagy brit netezőként színlelni a látogatókat IP-címeik alapján megszűrő szájtok felé. Alapesetben sem a friss, amerikai tévéműsorokat és filmeket tartalmazó Hulu.com, sem pedig a brit közszolgálati média híresen jó műsorait tartalmazó BBC iPlayer nem érhető el Magyarországról.

A fenti szolgáltatások mellett a Holával még a Pandora internetrádiót, a CBS és Fox amerikai tévécsatornák videós oldalait is el lehet érni. A szájt ugyan az amerikai Netflix tékához is elérést biztosít, de arra csak amerikai bankkártyával lehetséges regisztrálni, így a legtöbb magyar számára nem nyújt segítséget.

A Hola szolgáltatás a fájlcserélő szájtokhoz hasonló peer to peer technológiát tartalmaz, ami azzal jár, hogy használata során a megtekintett műsor darabjait más felhasználókkal is megosztja. Ebből adódóan tud ingyenesen működni a szolgáltatás, hiszen az üzemeltetőknek nem kell saját szerverekre költeniük, maga a közösség biztosít kapacitást. Próbánk során a Hola egyébként nagyon jól működött, az amerikai és brit szervekről egyaránt gyorsan betöltődtek a műsorok, nem szaggatott a lejátszás. Használata viszont azzal járhat, hogy ha a Hola aktív, akkor mások felé is generálhat adatforgalmat, bár ez a kiegészítő ideiglenes letiltásával megakadályozható.

0 Tovább

Ezek a világ legdrágább appjai

Huszonnyolc olyan alkalmazás is található az iPhone-os szoftverboltban, amelyért ezer dollárt kell kifizetnie a vásárlónak. Az alkalmazásokat nem viccnek szánták, egy-egy szűk szakterület képviselőinek munkáját segíthetik - adta hírül a Wall Street Journal amerikai napilap.

Az amerikai lapnak az ezerdolláros appok gyártói jellemzően nem beszéltek arról, hogy hány vásárlójuk volt már. A zongorahangolók szoftveres beszállítójának számító amerikai Reyburn Piano Service is csak annyit nyilatkozott, hogy 50-100 dollárért nem lenne jövedelmező a szoftver, a profik pedig kifizetik az ezerdolláros árat.



A lap által megkérdezett másik ezerdolláros app is egy piaci rést próbál betölteni. Fejlesztője, Mehran Ebadolahi, egy fiatal ügyvéd sokallta a kamarai tagsági vizsgára felkészítő tanfolyamok négyezer dolláros árát. Ezen a piacon az ezerdolláros oktatóapp még viszonylag olcsónak mondható. Ebadolahi cége a sikerre való tekintettel az érettségihez hasonló amerikai SAT-vizsgára felkészítő appot is kiadott 349 dolláros áron.

Alaposan leárazták a luxust

A hagyományos értelemben vett luxuspiacra utazik a brit iVIP nevű cég, amelynek az appja ezer dollárba kerül. A vásárlóiknak azt is igazolniuk kell, hogy vagyonuk legalább másfélmillió dollárra rúg. Az appból luxusszolgáltatásokat érhetnek el a vásárlók: magánrepülőt, yachtot vagy testőrt bérelhetnek. A luxusappnak van olcsóbb verziója, azért csak 149 dollárt kell fizetni, ám nem is érnek el minden szolgáltatást.


A leárazásnál is radikálisabb lépésre szánta el magát a MobiGage Laser nevű, a Leica lézeres mérőeszközeivel kommunikálni képes appokat gyártó cég. Korábban ezer dollárért árusított appjukat ingyenessé tették. Bőven maradt még azonban olyan ipari és tudományos alkalmazásuk, amelyért több száz dollárt kérnek el.

Átverős programmal kezdődött a drága appok piaca

Az iTunes szoftverboltban már 2008-ban is feltűnt egy I Am Rich (Gazdag vagyok) nevű alkalmazás, amelyet ezer dollárért adtak, ám az nem kínált semmilyen funkciót. Az árat többen nem vették komolyan, ezért az akkori árfolyamon 155 ezer forintba kerülő appot többen megvásárolták.

0 Tovább

A hét legjobb appjai és játékai

Okoslottó

Sokat kellett várni rá, de elkészült a Szerencsejáték Zrt. hivatalos fogadóappja, amelyben az ötös és hatoslottóra, a Skandináv lottóra, valamint a Kenóra és a Puttóra lehet leadni a fogadásokat.

Miért jó? Az okostelefonra és táblagépre telepíthető alkalmazással egyszerűen lehet kitölteni a virtuális szelvényeket anélkül, hogy ehhez el kellene menni egy lottózóba. Ez utóbbiak címeit egyébként ugyancsak tartalmazza az alkalmazás, de ennél hasznosabb, hogy az aktuális nyerőszámokat is folyamatosan nyomon lehet követni benne.

Miért nem jó? Az applikáció gyakorlatilag az SMS-en keresztüli fogadásra épül, így vagy a mobilfizetési egyenleg terhére lehet fogadni, vagy egy kissé hosszadalmas regisztrációt kell elvégezni a Szerencsejáték Zrt. szolgáltatásához. Egyéb fizetési módok nem támogatottak, és kissé idegesítő, hogy az app minden egyes indításkor rákérdez arra, hogy elmúltunk-e tizennyolc évesek.

Ár: ingyenes
Platform: Android, (hamarosan iOS is)
Link: Android 


Guess the Movie!

Egy jó kvízjáték aranyat ér. Fel tudja dobni a házibulit, de akkor is elszórakoztatja ez embert, ha nagyon nincs mit csinálnia. A Guess the Movie! pedig pont ilyen: minmalista stílusban megrajzolt moziposzterek alapján kell kitalálni filmek (angol) címeit. Hogy két poént gyorsan le is lőjjünk: A hetedik című thriller poszterén pusztán egy kartondoboz van, a Thorén pedig csak egy nagy kalapács.

Miért jó? A plakátok gyönyörűen meg vannak rajzolva, és a játék felülete sem hagy maga mögött kívánnivalót. Az ingyenes verzióban van annyi fejtörő, hogy a felhasználó eldönthesse, szüksége van-e a kétszázötven forintba kerülő teljes verzióra.
Miért nem jó? Néhány feladvány megfejtéséhez igazi moziőrültnek kell lenni - bár ez lehet, hogy a kvíz mellett szól - ráadásul csak a tökéletesen gépelt angol címeket fogadja el a program.

Ár: ingyenes, 250 forint
Platform: Android, iOS
Link: Android, iOS


Pursued

E heti második kvízjátékunkat a Google Chrome böngészőbe lehet telepíteni applikációként, illetve bármely böngészőből is elérhető a webcímén.

Miért jó? A magyar fejlesztésű Pursuedban az a feladat, hogy egy Google Street View panorámaképen nézelődve minél gyorsabban állapítsuk meg, a világ melyik városában tartózkodunk. Általában egy utcanév, vagy ismert nevezetesség, esetleg a helyi futballcsapat neve, vagy hasonló információmorzsa segít a megfejtésben.

Miért nem jó? Az összes pályát csak akkor lehet elérni, ha felkeressük a készítők facebookos oldalát, ahol a hozzáférést biztosító kulcsot is meg lehet szerezni.

Ár: ingyenes
Platform: Google Chrome, web
Link: http://pursued.nemesys.hu/

Downhill Xtreme

Szól a laza kaliforniai punkzene és az ember egy hoszú, egyméteres gördeszkán gurul csendesen le a chilei, amerikai vagy épp franciaországi dombokon. Röviden ennyiről szól a Downhill Xtreme című játék. A deszkát a tablet vagy a telefon döntésével lehet kormányozni, gyorsítani a kijelző egyik sarkára tappintva lehet, a fékezés a másik sarkon van. A játék nehézségét az adja, hogy ezek a gördeszkapályák elég kanyargósak tudnak lenni.

Miért jó? Nagyon jó a zene, a játékos avatárja látványos repüléssel esik le a deszkáról, ha bénák vagyunk. Ez a kettő megteremti a szükséges koncentrációt a játékhoz. Könnyen bele lehet merülni a virtuális gördeszkázásba.

Miért nem jó? A Downhill Xtreme nagyon ügyesen van felépítve, az igazán menő deszkákhoz, kerekekhez, ruhákhoz igazi pénzt elköltve a legegyszerűbb hozzájutni.

Ár: ingyenes (játékbeli vásárlás van)
Platform: Android, iOS
Link: Android, iOS 

Marvel Unlimited

A neves amerikai képregénykiadó cég iPhone-ról és iPadről elérhető online képregénykölcsönzőt nyitott, ahol fix díj ellenében akárhány kötetet el lehet olvasni.

Miért jó? A havi tíz, vagy évi hatvan dolláros előfizetési díj egy igazi képregényőrültnek jó üzlet, hiszen a Marvel 13 ezer darab számot tartalmazó kollekcióját ezért cserébe korlátlanul böngészheti. Minden héten és hónapban lehetőség van egyes képregények regisztráció nélküli, teljesen ingyenes olvasására is.

Miért nem jó? Természetesen a kínálatban csak angol nyelvű képregények vannak, de Hulk, a Pókember vagy Amerika kapitány sem elég vonzó a nyelvtanuláshoz, akkor más sem nagyon lesz az. Sajnos a képregénynézegető felület kissé fapados, de végülis ellátja funkcióját.

Ár: ingyenes
Platform: iOS (iPhone, iPad)
Link: iPad, iPhone

Auti-Sim

Egy programozóverseny résztvevőinek munkája az autistaszimulátor. Bár az ötlet kissé meredek, az alkotók az Ars Technicának úgy nyilatkoztak, az volt a céljuk a játék elkészítésével, hogy megpróbálják érzékeltetni az átlagemberekkel a szenzoros problémákkal rendelkező. autista gyerekek életét.

Miért jó? A programban egy olyan kisgyereket irányíthatunk egy játszótéren, akinek az érzékszervei a megszokottól eltérő módon működnek, minden ingert felnagyítva érzékelnek:
a színeket tarkábbak, a hangokat süketítőek, a napfény pedig zavaróan szúrós.

Miért nem jó? Ez valójában nem egy játék, hanem egyfajta szimulátor, amellyel néhány percre bárki megtapasztalhatja, milyen érzés lehet túlságosan érzékeny érzékszervekkel élni.

Ár: ingyenes
Platform: Windows, Mac böngészőben játszható Unity Web Playerrel
Link: http://gamejolt.com/games/strategy-sim/auti-sim/12761/

Az applikációkat egy Samsung Galaxy Note 10.1-en, egy iPad 2-n, a programokat egy négymagos AMD-lapkával, Nvidia GeForce GTX560 grafikus kártyával felszerelt Windows 8-as PC-n próbáltuk ki.

0 Tovább

Sztár lett a magyar Nokia-rapper

A külföldi mobilportálok mindegyikét bejárta, a YouTube-on pedig pár nap alatt húszezer feletti lejátszási számot ért el Lumia 920-as okostelefonjával készült videoklipjével Ben-G.

Az angol nyelvű rapbetétekkel felvett, de a videomegosztón magyar felirattal is megnézhető másfél perces klipben Ben-G az [origo]-n is bemutatott Nokia csúcsmobiljának előnyeit ecsetelgeti különböző szituációkban. Egyebek mellett kitér arra, hogy mennyire menő, hogy telefonját kesztyűben is tudja használni - ez egyébként anno nekünk is sikerült -, a karcolásoktól pedig erős Gorilla-üveg védi a készüléket.


A rapben kitér még az offline Nokia navigáció előnyeire, a Here Transit nevű tömegközlekedési útvonaltervezőre, illetve a készülékbe épített fejlett fotós és videós képességekre is. A szám végül a vezeték nélküli töltés előnyeinek demonstrálásával zárul: a 920-ast elég csak rádobni egy párnára, nem kell a sötétben drótokat dugdosni belé.

A Nokia komáromi telephelyén belső kommunikációs munkatársként tevékenykedő Ben-G-t a YouTube-on kerestük meg, majd telefonon mesélte el a klip készítésének körülményeit. Elmondása szerint munka előtt és után, nagyjából öt nap alatt vették fel a klipet egy ismerősével közösen egy másik Nokia 920-assal. Gyakorlatilag csak a windowsos okostelefon kamerájának extráit használta a felvételhez, többek közt a Cinemagraph funkciót, amellyel a gif animációkhoz hasonló, mozgó részleteket csak a kép előre kiválasztott részletein tartalmazó felvételeket lehet készíteni. A zenei háttér egy jogdíjmentes hangmintákat kínáló honlapról származik, a szöveget pedig ő maga írta, és rappelte fel egy stúdióban barátaival közösen. A teljes klip vágása már számítógépen történt.

0 Tovább

Letöltendő

blogavatar

Ha találsz egy jó appot, játékot vagy szoftvert, oszd meg velünk is a techbazis@origo.hu címen!

Utolsó kommentek