Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tesztkör a Google önvezető autójával

A Mashable blog munkatársai a San Francisco-i TED konferenciát követően kipróbálhatták azt az önmagát vezető Toyota Priust, amelyet a Google fejlesztett ki.


A videón jól látszik, ahogy a sofőr helyén ülő ember meg sem fogja a kormányt, az autó ennek ellenére mégis képes hibátlanul szlalomozni a tesztpályára kihelyezett bólyák között. A tesztről két videofelvétel is készült, ezek egyikén belülről, a másikon pedig kívülről láthatóak az események.

A YouTube-on publikált felvétel kommentelői közül sokan rémisztőnek találják a felvételt, ami nem is csoda, hiszen a jármű szellemautóként járja rajta az utakat 60 kilométeres maximális sebesség mellett, a kanyarok zömét csikorgó kerekekkel véve be.


A Google egyébként közúton is teszteli automata járműveit, melyekkel a közlekedési biztonságát, illetve a környezetszennyezést akarja majd csökkenteni. Egyelőre azonban mindig ül emberi sofőr is a volán mögött, és a helyi hatóságokat is értesítik azelőtt, hogy a jármű körzetükbe érne.

0 Tovább

Mindentudó menetrend a zsebben

Mi a teendő, ha a buszmegálló táblája eltűnt egy bulizó csapat kezei között? Elő kell venni az okostelefont, és telepíteni valamelyik BKV menetrend programot.

Az egyszerűbb segédeszközök (például az iPhone-os BpMenetrend) csak a menetrendet mutatják meg nekünk - igaz, azt netkapcsolat nélkül is -, a bonyolultabbak viszont útvonalat is terveznek. A fenti képen látható Okosan Utazom nevű Androidra és iPhone-ra egyaránt elérhető programban térképen kereshetünk, két találomra kiválasztott pont közti útra kérhetünk javaslatot. A program ajánlataival érdemes vigyázni, a szoftver nem feltétlenül takarékoskodik a jegyeinkkel.

Az útvonaltervezés az Okosan Utazom szerverén zajlik, így mobilnet kapcsolat vagy wifi kell a használatához.

Platform: Android (Okosan Utazom), Apple (Okosan Utazom, BpMenetrend)

Ár: ingyenes

0 Tovább

Letöltendő

blogavatar

Ha találsz egy jó appot, játékot vagy szoftvert, oszd meg velünk is a techbazis@origo.hu címen!

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek