Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Roncs PC-n is futnak a csúcsjátékok

Amerikában pár hónapja vált hivatalosan elérhetővé a piacon elsőként megjelenő OnLive szolgáltatása, melynek köszönhetően régi, gyenge hardverrel szerelt számítógépeken is futtathatóvá válnak akár a legújabb, brutális gépigényű játékok. A programok ebben az esetben központi szervereken futnak, az OnLive az adatközpontokban futó játékok képét közvetíti a felhasználók számítógépére. A Gaikai hasonló szolgáltatást nyújt majd, azzal a különbséggel, hogy a technológiát bárki licenszelheti. A nagyobb játékkiadók például közvetlenül  terjeszthetik majd játékaikat az új csatornán csatornát kihasználva, de úgy is dönthetnek, hogy csak a demóikat teszik kipróbálhatóvá. A módszer előnye, hogy egy Crysis 2 szintű játékkal is lehet majd játszani a leggyengébb hardveren, mindenféle letöltögetés, telepítés nélkül.



A szolgáltatás igénybevételéhez csupán a Flash vagy Java legfrissebb verziójával megtámogatott böngészőre, illetve szélessávú internetkapcsolatra van szükség. A számítógép típusa, a felhasznált operációs rendszer teljesen mindegy. Sőt, a közeljövőben megjelenő új kliens segítségével már mobiltelefonokon is futtathatjuk majd bármelyik kedvenc játékunkat.

A felhő-alapú technológiák bejelentésekor sokan, köztük a videótömörítési eljárásokban jártas szakemberek is kétkedésüket fejezték ki, és míg a fejlesztők a játékterjesztés jövőjeként aposztrofálták az új technológiákat, a kétkedők szimpla szemfényvesztésről beszéltek. Most azonban már mindenki megbizonyosodhat arról, hogy a technológia valóban működik, a Gaikai a világ minden pontjáról elérhetővé tette a tesztverziókat, így a hazai játékosok is kipróbálhatják, hogyan is működik mindez a valóságban. Minden különösebb regisztráció, várakozás, és egyéb nélkül kipróbálható például az elmúlt időszak jó néhány sikerjátéka, köztük például a Mass Effect 2, a Dead Space 2, a Spore, vagy éppen a The Sims 3, ami közvetlenül a játék hivatalos honlapjáról érhető el. A linkekre kattintva a rendszer ellenőrzi az internetkapcsolatot, ezután egyetlen kattintással indíthatóak a játékok.



A Gaikai, illetve a technológiájukat felhasználó cégek nem létesítettek még adatközpontokat a közvetlen szomszédságunkban, ezért a kép nem mindig tökéletes, és az irányításban és érződik néha a késleltetés. Ettől függetlenül a bemutató bizonyítja, hogy van létjogosultsága a hasonló megoldásoknak.
0 Tovább

Zen útkeresés pasziánsz helyett

Ha van irodai zen, akkor az Entanglement a hozzáillő játék. Ehhez képest méga pasziánsz is adrenalinfröccsöket adagoló, őrült kaland, és akkor a másik Windows klasszikusról, az ultraerőszakos aknakeresőről nem is beszéltünk. A borzasztóan egyszerű játékban csupán hatszög alakú, vonalakkal telerajzolt lapkákat kell lepakolnunk úgy, hogy a vonalunk ne ütközzön a falba vagy a középpontba. Pluszpont jár azért, ha sikerül egyszer már használt mezőkön újra keresztülvezetni a vonalat, cél,hogy minél bonyolultabb gombolyag legyen a táblán. Passzolni, válogatni nem tudunk, az egyetlen eszközünk a lapka forgatása.

Az Entanglementből létezik fizetős iPad verzió, a Chrome böngészőbe telepíthető verziót pedig netkapcsolat nélkül is lehet játszani. A játék regisztráció nélkül is játszható, ha viszont el szeretnénk menteni az eredményeinket, akkor a Google fiókunkkal jelentkezhetünk be.

0 Tovább

Legépeljük az idegen űrhajót

Elég egy-két évig követni a videojátékokat, hogy teljesen kiképzett ufóellenes katona váljon az emberből. Az univerzális ellenségekre lőhetünk űrhajóval, földi telepítésű ágyúval, géppuskával, vezethetünk ellenünk tankhadosztályt vagy a jövő űrgárdistáit. A legújabb ufós játék azonban minden eddigi furcsa ötletet felülmúl, ugyanis a seregek vezetése vagy az egér rángatása helyett gépeléssel lőhetjük az ellent.

A ZType minden felénk repülő ufója felett egy angol szó található, amit begépelve lelőhetjük őt. Egyszerre csak egy célponttal tudunk foglalkozni, így fontos, hogy pontosan írjunk. Minden gépelési hiba rabolja az időnket, megtöri a játék ritmusát. Az egyszerűnek hangzó játékkal remekül el lehet szórakozni üres félórákat, ha elég sokat játszunk, megtanulhatunk angolul gépírni, ráadásul a Földet is megvédjük.

A játéknak van egyszerű böngészőben működő verziója, és facebookos, toplistákkal megtűzdelt verziója, amiben a barátainkkal versenyzünk.

0 Tovább

Ópiumkereskedő lehet a brit korona szolgálatában

Minden gonosz nagyvállalat, kizsákmányoló multi elődjét, a Kelet-indiai Társaságot alakíthatjuk az Explore Wellcome böngészőben futó új játékában, a Hight Tea-ben. A menedzserjátékban a Gyöngy-folyó torkolatának városait kell ellátnunk Bengáliából vásárolt ópiummal, és indőnként el kell indítanunk egy szállítmány teát haza Angliába.



Az egyenlet rendkívül egyszerű: teát csak ezüstpénzért lehet venni, ezüstöt csak ópiumért adnak. A határidő pedig folyamatosan közeledik egy teljes sebességgel suhanó teaklipper képében. Ha nem tudunk elég teát felhalmozni a britek a szokásosnál is letörtebbek lesznek.

A munkánkat nehezíti, hogy az ópium és a tea árfolyama ide-oda ugrál. Hol sztrájkolnak a munkások, hol a hajóinkat foglalják le a kínai hatóságok.

0 Tovább

Egy aranyos dallamszerkesztő

Próbálja ki a Raindrop Melody Makert!


Nagyon egyszerű kezelni, és csupán egy böngészőt igényel a Raindrop Melody Maker, amelyre a MakeUseOf.com-on bukkantunk rá. A Flashben készült alkalmazásban egyszerű, hat másodperces zeneloopokat lehet generálni, melynek hangjegyeit a cseppformákra kattintva lehet aktiválni. Ezek mindegyike más dallamot és hangszínt takar, leütésük sorrendjét a szerkesztő megjegyzi. Az alsó zöld ikonnal metronómot lehet bekapcsolni, a piros táblával pedig törölni lehet a már betáplált dallamot.

0 Tovább

Hókotrós játék az első igazán téli napra

Remek játékunk van azoknak, akik még nem akarnak kimenni a zegernyébe, vagy már megúszták a behavazott csúszós utakon való közlekedést, de még nincs kedvük dolgozni. A Snow Stormban egy behavazott parkolót kell megtakarítani egy apró hókotróval, amiben nehezítésként egyre több nehezen megkerülhető tárgy (autó, kuka) tűnik fel. Nem csak a kocsikra kell figyelni, azt is érdemes észben tartani, hogy a kotrónk csak 3-4 egységnyi havat tud megmozgatni, a nagyobb buckák előtt csak szomorú-tanácstalanul kattog.

0 Tovább

Letöltendő

blogavatar

Ha találsz egy jó appot, játékot vagy szoftvert, oszd meg velünk is a techbazis@origo.hu címen!

Utolsó kommentek